— Hogy érted, hogy nem engedsz be a lakásodba? — kérdezte döbbenten a várandós sógornő Raiszától. — Hamarosan szülni fogok!
Raisza a saját lakása ajtajában állt, a küszöbben, elállva Margarita — vagyis a majdnem már exférje, Sztyepan húga — útját. A sógornő lábánál két óriási bőrönd és több doboz tornyosult. A bő, tunika alól egy tekintélyes félgömbként domborodott a hasa — a hetedik hónap nyilvánvaló volt.
— Hogy érted, hogy nem engedsz be a lakásodba? — kérdezte döbbenten Margarita. — Hamarosan szülni fogok!
— A SAJÁT lakásomba? — Raisza felvonta a szemöldökét, különös hangsúllyal ejtve ki a „saját” szót. — Rita, te leestél a fáról? Ez az ÉN lakásom. Vera néni ajándékozta nekem, amikor hozzáment a franciájához és Lyonba költözött. Az ajándékozási szerződés az ÉN nevemre van!
Margarita megrázta a fejét, mintha nem akarná elhinni, amit hall:
— Rája, te is tudod, hogy Sztyopa a férjed. Akkor a lakás közös. Én meg a saját testvére vagyok, nincs hol laknom!
— Volt a férjem, — vágta rá Raisza. — Három hete beadtuk a válókeresetet. És a lakás NEM közös — házasság előtt kaptam ajándékba, az az én különvagyonom. Sztyepannak ehhez semmi köze nem volt és nincs is!
A sógornő megpróbált beszuszakolódni a lakásba.
— Na ugyan már, Rája! Mindig normálisan kijöttünk. Ugye nem dobsz ki egy terhes nőt az utcára?
— ÁLLJ! — Raisza előrenyújtotta a kezét. — Rita, sajnállak, tényleg. De ez nem az én problémám. Ott vannak a szüleid, ott van a bátyád. És ott van a gyerek apja is — az a te Vadikod, akivel már egy éve jársz. Miért kellene énhozzám beköltöznöd?
Margarita duzzogva biggyesztette az ajkát:
— Vadik dobott, amikor megtudta, hogy terhes vagyok. A szüleim egy kétszobásban laknak, nincs hely. Sztyopa meg azt mondta, hogy te biztos beengedsz — három szobád van, és egyedül élsz!
— Sztyepan MONDTA? — Raisza hangja jegessé vált. — Az a Sztyepan, aki két hónapig terrorizált, hogy írassam át rá a lakást? Aki ordított, hogy egy kapzsi dög vagyok, amiért nem akarok „osztozkodni”? Aki botrány közepette elköltözött, és most mindenkinek azt meséli, milyen pénzéhes ribanc vagyok?
— Jó, hát… kicsit túlzásba vitte…
— KICSIT?! — Raisza ideges nevetésben tört ki. — A te drága bátyád odáig juttatott, hogy nyugtatót szedtem! Minden nap balhét csinált! Hol részesedést követelt, hol azt, hogy tegyem eladásra a lakást, hol azt, hogy adjak egy szobát a szüleinek! Amikor meg nemet mondtam — válással zsarolt. Hát tessék: megkapta a válást!
Margarita egyik lábáról a másikra állt, közben simogatta a hasát:
— Rája, hát mi barátnők voltunk… Emlékszel, milyen jól eljártunk együtt a dácsára? Meg amikor felmondtál a munkahelyeden, én mennyit segítettem…
— Segítettél? — Raisza összeszűkítette a szemét. — Te egyszer sem segítettél nekem, Rita. Én segítettem neked — pénzt adtam kölcsön, amit a mai napig nem adtál vissza, végighallgattam a szerelmi drámáidat, és két hétig nálam volt a macskád, amikor te elhúztál Törökországba!
— Na látod, segítettünk egymásnak! Akkor engedj be, tényleg nincs hová mennem!
Ebben a pillanatban megjelent a lépcsőfordulóban Nyina Pavlovna — Sztyepan és Margarita anyja. Egy hatvan körüli nő, szigorú kosztümben, nehézkesen kapaszkodott felfelé, kapkodva a levegőt.
— Á, Raisza, — szólalt meg olyan hangon, ahogy az ember általában a cseléddel beszél. — Jó, hogy itthon vagy. Segíts Ritának bevinni a holmiját.
— Jó napot, Nyina Pavlovna, — felelte Raisza szárazon. — Nem viszek be semmit. Rita nem költözik hozzám.
Az anyós megtorpant:
— Hogyhogy nem költözik? Hiszen megbeszéltük!
— KI beszélte meg? — Raisza érezte, ahogy benne forrni kezd a düh. — Maguk egymás között? Mert én ezekben a „megbeszélésekben” nem vettem részt!
— Raisza, ne légy önző, — oktató hangon mondta Nyina Pavlovna. — Neked óriási lakásod van, a sógornőd meg egy várandós nő, akinek segítségre van szüksége. Ez az elemi emberség kérdése!
— Emberség? — Raisza hangja megremegett. — És hol volt az önök embersége, amikor Sztyepan sértegetett? Amikor kapzsi idiótának nevezett, mert nem akartam eladni a SAJÁT lakásomat? Hol voltak, amikor dührohamban kidobálta a cuccaimat az ablakon?
— Ne hánytorgasd fel a múltat, — jegyezte meg hidegen az anyós. — Sztyepan csak érzelmes alkat. És különben is, férjként joga volt számítani a vagyon egy részére.
— NEM VOLT JOGA! — kiáltotta Raisza. — A lakást ajándékba kaptam! A törvény szerint ez az ÉN különvagyonom! A fenébe is, miért ilyen pofátlanok mind?!…
Nyina Pavlovna eltorzította az arcát:
— Ne káromkodj. Az illetlen. És különben is, én úgy gondolom, kötelességed segíteni Ritának. Végül is gyereket hord a szíve alatt — a leendő unokaöcsédet!
— Ez NEM az én unokaöcsém! — Raisza már szinte kiabált. — Sztyepannal válunk! Érti? VÁ-LUNK! Rita nekem senki! Maga is senki! És én maguknak semmivel nem tartozom!
Margarita felszisszent, a hasára szorítva a kezét:
— Rája, kérlek… Tényleg nincs hová mennem. Anyáék nem tudnak befogadni, náluk felújítás van, meg amúgy sincs hely…
— Felújítás? — Raisza Nyina Pavlovnára fordult. — Hát maguknak háromszobás lakásuk van! Miféle felújítás?
Az anyós félrenézett:
— Hát… úgy döntöttünk, kibővítjük a konyhát. A mesterek már dolgoznak. Most nem lehet ott lakni, por van, kosz…
— Vagyis SZÁNDÉKOSAN kezdtek felújításba, hogy Ritát rám sózzák? — jött rá Raisza. — Na, szép kis ravasz róka!
— Senki sem csinált semmit szándékosan! — háborgott Nyina Pavlovna. — Egyszerűen így alakult. És különben is, Sztyepan azt mondta, joga van a lakás felére. Úgyhogy tekintsd úgy, hogy Rita az ő felében fog lakni.
— Sztyepan MAGUKNAK HAZUDOTT! — Raisza toppantott. — Semmiféle joga NINCS! Ezt a lakást a nagynéném NEKEM ajándékozta! Különvagyon! Hányszor mondjam még?!
— Majd a bíróság eldönti, — mondta sejtelmesen az anyós.
— Bíróság? — Raisza felnevetett. — Hát persze! Minden iratot megmutattam az ügyvédnek. Sztyepannak semmi nem fog összejönni — semmi, egy nagy kerek nulla, egy lyukas fánk, és ezt ő is pontosan tudja! Ezért hisztizett ennyire!
Margarita megint megpróbált besurranni Raisza mellett:
— Rája, na jó, hadd menjek csak be… Üljünk le, igyunk egy teát, beszéljük meg nyugodtan…
— NEM! — Raisza a teljes testével eltorlaszolta a bejáratot. — Semmiféle tea! Takarodjatok el innen mind a ketten!
— Hogy mersz így beszélni velünk?! — háborodott fel Nyina Pavlovna. — Mi család vagyunk!
— Maga NEM az én családom! — üvöltötte Raisza. — Maga a volt férjem rokona! Ennyi! Vége! Finita la commedia!
— Raisza, gondold meg, — az anyós megpróbálta megfogni a kezét. — Te православная nő vagy… hogyan dobhatsz ki egy várandóst? Ez bűn!
— Bűn? BŰN?! — Raisza kirántotta a kezét. — Hazudni nem bűn? Manipulálni nem bűn? Másét követelni nem bűn? Menjenek a pokolba a prédikációikkal! Maga hazug nő!
Hirtelen megfordult, és megragadta Margarita legközelebbi bőröndjét.
— Mit csinálsz?! — kérdezte ijedten a sógornő.
— Azt, amit már akkor meg kellett volna tennem, amikor ideállítottál! — Raisza kivonszolta a bőröndöt a folyosóra, és teljes erejéből a lépcső felé hajította. — KIFELÉ innen!
Margarita felsikoltott:
— Megőrültél?! Abban vannak a holmijaim!
— Annál jobb! — Raisza megragadta a másik bőröndöt. — Vidd el őket, és TAKARODJ!
A bőrönd repült az első után. Aztán a dobozok — egymás után. Raisza akkora erővel hajigálta őket, hogy a karton ropogva repedt.
— Azonnal hagyd abba! — visított Nyina Pavlovna. — Rendőrt hívok!
— Megmondhatom a számot is, ha elfelejtette! — kiabálta Raisza, és újabb dobozt vágott ki. — Aztán magyarázza el nekik, hogyan akarnak engedély nélkül beköltözni egy IDEGEN lakásba! Ezt úgy hívják, hogy önkényeskedés, mellesleg!
A szomszéd ajtó résnyire kinyílt, és kikukucskált egy kíváncsi asszony — Ljucja néni.
— Mi történik itt? — kérdezte.
— Hát, éppen kilakoltatom a kéretlen vendégeket! — fújtatott Raisza, miközben kitolta az utolsó táskát.
— Á, a volt férjed rokonai? — bólintott értően a szomszéd. — Hallottam, hogyan ordított itt a múlt héten. Jól teszed, nem kell sajnálni őket!
— Ezt még meg fogjátok bánni! — sziszegte Nyina Pavlovna. — Sztyepan ezt nem fogja megbocsátani!
— A maga fia meg menjen a fenébe! — Raisza az orruk előtt becsapta az ajtót, és elfordította a zárat. — Maga meg utána!
Az ajtó mögül felháborodott kiabálás hallatszott, majd a csoszogó, tologatott holmik zaja. Raisza a hátát az ajtónak vetette, zihálva. A keze remegett az adrenalintól, de a lelkében furcsa könnyűség volt.
A zsebében megrezdült a telefon. A képernyőn egy név villant fel: Sztyepan.
— Halló, — vette fel, már sejtve, mit fog hallani.
— TE MEG MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! — ordította a volt férj. — Hogy mered kidobni a terhes húgomat?!
— Mi van, Sztyopa, nem jött be? — Raisza elmosolyodott. — Azt hitted, lerohantok és kész? Előbb részesedést követeltél a lakásból, most meg a húgodat akarod betuszkolni?
— Terhes! Nincs hová mennie!
— Ez a TI problémátok! Te, ilyen gondoskodó bátyus, miért nem fogadod be te?
— Én egy egyszobás albérletet bérelek!
— És én arról mit tehetek? Bérelj kétszobást! Vagy passzold le a szüleitekhez!
— Náluk felújítás van!
— Aha, milyen „szerencsésen” kezdődött! Sztyepan, nem vagyok hülye. Ezt ti direkt így rendeztétek. Ritán keresztül akartatok beférkőzni a lakásba? Hogy aztán ne lehessen őt onnan kisöpörni se?
A vonal túlsó végén beszédes csend volt.
— Tudtam! — mondta Raisza diadalmasan. — Na, azt már nem! Gurulj csak a terveiddel!
— Ezért felelni fogsz! — morogta Sztyepan. — Én téged bíróságon…
— Menj a fenébe a bíróságoddal! — vágott a szavába Raisza. — Az ügyvéd már megmondta: nincs egyetlen esélyed sem! A lakást NEKEM ajándékozták, semmi közöd hozzá!
— Majd meglátjuk!
— Meglátjuk! És most TAKARODJ KI az életemből!
Rányomta a hívást, és letiltotta a számát. Aztán letiltotta Margarita és Nyina Pavlovna számát is. Elég volt. Túl sokáig tűrte ezt a családot.
Két hónap telt el. A válást gond nélkül kimondták — Sztyepan még csak el sem ment a tárgyalásra, képviselőt küldött maga helyett. A lakásra vonatkozó igény megtámadásának kísérlete már a kereset benyújtásánál elbukott: a bíró be sem fogadta az indítványt, egyértelmű jogalap-hiányra hivatkozva.
Raisza egy kávézóban ült a barátnőjével, Szvetával, és mesélte a friss híreket:
— Képzeld, Margarita múlt héten szült. Fiú lett. És tudod, mi derült ki?
— Mi? — Szveta előrehajolt.
— Az, hogy Vadik valójában nem is dobta őt! Rita mondta neki, hogy a gyerek nem tőle van!
— Ne már! — kapta a szája elé a kezét a barátnő.
— Bizony! Összejött valami nős pasival, azt hitte, az majd miatta otthagyja a családját. De az elküldte, amikor megtudta, hogy terhes. Rita meg hazudott Vadiknak, hogy félrelépett. A szüleinek meg Sztyepannak azt adta elő, hogy Vadik elhagyta!
— Döbbenet! És hogy derült ki az igazság?
— Vadik véletlenül összefutott Sztyepannal, az meg nekiállt mindent a fejéhez vágni. Aztán elkezdtek utánajárni — és kibukott az egész.
— És most mi lesz?
— Mi lenne? Vadik nem volt hajlandó elvenni. A szülők dühösek — a lányuk végig hazudott nekik. Sztyepan is megkapta a magáét: a lakásos kalandja miatt kezdtek felújítani, egy csomó pénzt elköltöttek, aztán semmi haszna nem lett. Most Margarita náluk lakik a romos lakásban a csecsemővel, Nyina Pavlovna meg pesztrálja, és olyan mérges, mint a veszett kutya!
— És Sztyepan?
— Sztyepan? Ő meg ott ül az egyszobás albérletében. A munkahelyén is gondok lettek. Mindenkinek azt terjesztette, hogy én mekkora szemét vagyok, nem adom oda a lakást. Aztán kiderült, hogy a lakás az enyém, ajándékba kaptam, ő meg jogalap nélkül verte a mellét. A vezetőség ezt nem értékelte: aki a magánéletben hazudik és manipulál, az a munkában is képes rá. Megvágták a prémiumát, és előléptetésről szó sem lehetett.
— Micsoda igazságszolgáltatás!
— Aha! És tudod, mi a legviccesebb? Múlt héten Nyina Pavlovna felhívott egy ismeretlen számról. Azt mondja: Rája, nem segítenél Ritácskának? Pelenkát vennél, tápszert? Kicsi a baba…
— Micsoda pofátlanság!
— Mondtam neki: Nyina Pavlovna, menjenek a fenébe mind! — és rájuk csaptam a telefont. Elég volt, eleget segítettem ennek a famíliának!
Szveta felnevetett:
— Jól tetted! Az ilyen élősködőket nem kell sajnálni. Maguknak köszönhetik!
— Pontosan! — Raisza felemelte a kávéscsészét. — Az új életre, ilyen „rokonok” nélkül!
— A szabadságra! — koccintott rá a barátnő.
Ebben a pillanatban egy magas férfi lépett be a kávézóba egy csokor virággal. Amikor meglátta Raiszát, egyenesen az asztaluk felé indult.
— Elnézést, — szólította meg. — Ön Raisza? Mihail vagyok, az új szomszéd az ötödikről. Ljucja néni mondta, hogy gyakran jár ide. Szeretném megköszönni a tegnapi segítséget az ajtóval, és… talán szeretnék közelebbről is megismerkedni.
Raisza zavartan elmosolyodott, átvette a virágot. Szveta huncutul kacsintott, majd kapkodva összeszedte a holmiját:
— Jaj, nekem mennem kell! Rája, majd találkozunk!
És elviharzott, kettesben hagyva őket.
— Foglaljon helyet, — invitálta Raisza. — Kér egy kávét?
— Örömmel!
Mihail leült vele szemben, és beszélgetni kezdtek. Kiderült, hogy programozó, nemrég vett lakást a házukban. Egy éve elvált, gyereke nincs. Szeret utazni és főzni.
— Tudja, — mondta egy órányi beszélgetés után, — Ljucja néni mesélt nekem a történetéről a volt rokonaival. Klassz, hogy nem hagyta, hogy kihasználják!
— Köszönöm. Nem volt könnyű, de rájöttem: ha az ember nem védi meg a határait, egyszerűen felfalják.
— Aranyszavak! Nincs kedve folytatni a beszélgetést vacsora mellett? Remek tésztát főzök!
Raisza elmosolyodott:
— Miért is ne?
Ahogy kiléptek a kávézóból, Raisza még visszapillantott a kirakat üvegében tükröződő alakjára. Boldog nő nézett vissza rá. Egy nő, aki végre megtanult NEMET mondani. Egy nő, aki megvédte a jogát a saját életéhez.
És valahol egy egyszobás albérletben Sztyepan ült, és számolgatta, elég lesz-e a megvágott fizetése a lakbérre. A szülők lakásában, festékes vödrök és építési törmelék között sírt egy csecsemő, Margarita és Nyina Pavlovna pedig veszekedtek, kinek kell felkelnie hozzá éjszaka.
Mindenki megkapta, amit megérdemelt. A pofátlanságot és a kapzsiságot megbüntette az élet. Aki pedig meg tudta védeni magát — azt megjutalmazta.
Raisza karon fogta Mihailt, és elindult az új boldogsága felé.
